Rólam…

„Ha nem tudsz repülni, hát fuss! Ha nem tudsz futni, hát gyalogolj! Ha nem tudsz járni, hát mássz! ” Martin Luther King – kiegészítve az én hitvallásommal „Ha egyik sem megy, hát ússz!”

Kedves Úszók és Úszást Szerető Sportemberek! Amióta az eszemet tudom, imádom a vizet, imádom az úszást. Kripkó Zoltán vagyok, 16 évet úsztam versenyszerűen, de az úszást és a sportot sohasem hagytam abba. A mai napig rendszeresen járok edzésekre és szenior úszóversenyekre. Dolgoztam úszóklubokban, segítettem a két fiamat, akik szintén úsztak. A nagyobbik fiam, Ádám utánpótlás válogatottként döntött úgy, hogy inkább a tanulásra koncentrál.

Rendszeresen versenybíráskodtam Egerben, ekkor barátkoztam össze az egykori egri úszóedzővel, sportvezetővel, Visontai Józseffel, aki tavaly nekem ajándékozta a féltett kincsét, 1966 és 1982 között évenként lefűzött Úszósport újságjait. Csodaszép emlék volt fellapozni. Így jutott eszembe az, hogy fel fogom dolgozni a korosztályos országos bajnokságok eredményeit, és az interneten meg fogom osztani veletek az érmesek adatait. 5 évet dolgoztam fel eddig, de jön a többi is. Családi összefogással kész lett a honlapom és innen le is tudjátok menteni magatoknak PDF-ben a listákat. Amikor kész leszek egy évvel, feltöltöm a honlapomra és erről az úszók Facebook oldalán értesítelek benneteket. Kérlek szépen vegyétek figyelembe, hogy ez egy amatőr munka. Örömmel csináltam és örömmel osztom meg veletek. Rengeteg munkám van benne. Terveim közt szerepel még az is, hogy ezekből az Úszósport újságokból további régi érdekességeket osszak meg veletek. Próbálok majd jó minőségben fotózni vagy szkennelni. Fogadjátok szeretettel!

A fiaimmal Bulgáriában